Vajon szivárványcsíkos lesz-e a Kelta Tigris? Mint az elmúlt harminc évben annyiszor, történelmi mérföldkő előtt Írország.

„Lánykoromban mekkora hú-ha volt a vegyes házasságokból, amikor katolikus vett el protestánst, vagy ha színes bőrűek házasodtak fehérekkel. De tudod, ők csak mentek és házasodtak, és nem állt meg a világ, mi pedig egy kicsit felnőttünk azóta” – mondja videoüzenetében Agnes Brown, az egyik legnépszerűbb ír tévésorozat, a „Mrs. Brown’s Boys” karakán főhősnője, Írország „főmamija”.

Az idős hölgy, akinek mindenről megvan a maga határozott véleménye, az azonos neműek házasodásának engedélyezése mellett érvel. Karakterét történetesen egy férfi, Brendan O’Caroll alakítja. Az író, producer, humorista, színész egyébként heteroszexuális: négy gyermek apja, jelenleg második felségével együtt. Azt mondja, az a legfontosabb, hogy mindenki menjen el szavazni, mert minden generációnak legfeljebb egyszer adatik meg, hogy változtasson a történelmen.

Írország pedig ma – a végeredménytől függetlenül – történelmet ír azzal, hogy a világon elsőként dönt népszavazással az azonos neműek házasságának legalizálásról. Olyan országként, amelyik nem mondvacsináltan keresztény állam: a katolicizmus évszázadokkal ezelőtt a megszálló, protestáns angolokkal szembeni nemzeti identitás egyik legfontosabb alappillére lett, ahol az egyház egészen huszadik század végéig annyira fontos államformáló tényező volt, mint maga a politika. Olyan országként, ahol huszonkét éve még bűncselekmény volt az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat.

Magyaros párhuzamok

Az ügy már csak azért is érdekes lehet számunkra, mert az ír nép története és lelkülete meglepő párhuzamosságokat mutat a magyarokéval. Több évszázados elnyomás, elbukott felkelések, és szabadságharcok, kiegyezés, nagy kivándorlási hullámok, a nemzeti tömény szesz, és általában az alkohol szinte vallásos tisztelete, és a hajlam a sírva vigadásra is közös pont. Ráadásul az írekre jellemző a meggyőződés, hogy mindent jobban tudnak és csinálnak, mint bármely más nép a világban, még akkor is, ha az eredmények nem őket igazolják. Ismerős hozzáállás?

Elszigetelt sziget

Írországnak volt néhány évtizede a huszadik század második felében, hogy rájöjjön, még egy gyönyörű, zöld szigeten sem jó, és nem is kifizetődő a világtól elszigetelten élni. Az első világháborút az írek még végigharcolták a brit hadseregben, aztán 1922-ben létrejött a független Írország, illetve a Brit Birodalomhoz tartozó Észak-Írország. Előbbi a második világháborúban aztán makacsul ragaszkodott semlegességéhez, még az után is, hogy a Brit szigetek kivételével egész Nyugat-Európa elesett, s az után is, hogy a németek – vélhetően tévedésből – Dublint bombázták. A háború után a győztesek mellőzték a független íreket: az ENSZ-be például deklaráltan azért nem vették fel őket 1955-ig, mert nem támogatták a szövetségesek harcát. Az 1957-ben alakult Európai Gazdasági Közösséghez pedig befelé forduló, protekcionista politikájuk miatt csak 1973-ban, épp egy globális gazdasági krízis előestéjén csatlakozhattak. Az ország hosszú időre olyannyira elszigetelődött és elmaradott állammá vált, amelyet tömegével hagytak faképnél főleg fiatal polgárai.

A tigris és a kobold

Írország 1989-ben kezdett el politikailag, gazdaságilag, és társadalmilag is nyitni, s ez látványos felemelkedéshez vezetett. Emlékeznek még arra, amikor tíz évvel ezelőtt Kóka János gazdasági miniszterként a „Pannon Pumáról” beszélt? Ő a szlovákok „Tátrai Tigris” öndefiníciós frázisára próbált reagálni, a nagymacskás hasonlat azonban még tíz évvel korábban, Írországban született. A Smaragd Szigetet nevezték el a „Kelta Tigrisnek” amikor 1995 és 2000 között évente nagyjából akkora, tíz százalék körüli gazdasági növekedést produkált, ami csak Kína teljesítményéhez volt fogható. Bár 2008-as válság kis híján a padlóra küldte az országot, az írek hamar összeszedték magukat. Köszönhetően többek között annak, hogy a kiszámítható, átlátható és kedvező vállalati környezetet nyújtó, befogadó és nyitott Írországban olyan óriásvállalatok építették ki európai főhadiszállásukat, mint a Google, a Facebook, a Microsoft, a Yahoo, az eBay, a PayPal, a LinkedIn, a Twitter, az Intel és az Apple.

Hiperaktív nyitás

A liberalizáció hatására a demokrácia megerősödött, a katolikus egyház befolyása pedig folyamatosan gyengült. Pedig az írek dacosan ragaszkodtak a vallásukhoz azóta, hogy VIII. Henrik 1534-ben megalapította a Rómától független anglikán egyházat. Tették annak ellenére, hogy hűségük rengeteg hátránnyal járt: nem viselhettek például állami tisztséget, nem lehettek orvosok, ügyvédek, hivatalnokok, tanárok, nem mehettek egyetemre, sőt, nem örökölhettek földet a saját hazájukban. Az elmúlt évtizedek számtalan pedofil botránya azonban alapjaiban rengette meg Írországban a katolikus egyházba vetett hitet.

Az önmagába fordult Írországban a hetvenes évek elején még a fogamzásgátlást, a gumióvszer használatát is törvény tiltotta, csakúgy, ahogy a válást és az abortuszt, a homoszexuális kapcsolat pedig bűncselekménynek minősült. Óvszert vagy bármilyen fizikai fogamzásgátló eszközt az egészségügyi törvény 1978-as módosítása után lehetett először legálisan vásárolni. Kizárólag gyógyszertárban, orvosi receptre, s bár a jogszabály nem mondta ki, gyakorlatilag csak házaspároknak. Egészen 1985-ig kellett várni arra, hogy minden tizennyolcadik életévét betöltött személy hozzájuk juthasson. Egy évvel később bukott el az első kísérlet a válás tiltásának feloldására: az 1986-os referendumon a szavazók közel kétharmada utasította el a kezdeményezést. Csak egy évtizeddel később, 1996-ban, egy újabb népszavazáson győztek a válás engedélyezését támogatók meglehetősen szoros, alig több mint fél százalékos különbséggel. Az abortusz tilalma azonban hosszú évtizedek elkeseredett vitái és a világsajtót bejárt botrányos esetek ellenére ma is érvényben van. Terhesség csak az anya közvetlen életveszélye esetén szakítható meg, de abban az esetben például nem, ha a fogantatás nemi erőszak eredménye. Az azonos nemű párok szexuális kapcsolata csak 1993 óta nem számít bűncselekménynek, 2010 óta pedig az azonos nemű párok bejegyzett élettársi viszonyban élhetnek.

Egyenlőség és majdnem egyenlőség

A politikai egyetértés csaknem száz százalékos a melegházasságok legalizálásának ügyében: az összes párt az „igen” mellett kampányol, a 221 parlamenti képviselőből csak öten nem támogatják. Az egyház, és vallásos civil szervezetek állnak a „nem” oldalon. Egyik legfőbb érvük az, hogy az azonos nemű pároknak épp elég a bejegyzett élettársi kapcsolat, ami majdnem ugyanaz, mint a házasság. A változás támogatói szerint a „majdnem” túl kevés, hiszen minden embernek egyenlő jogokkal kell rendelkeznie. Nagyon fontos különbség például, hogy a házasság intézményét védi az alkotmány, ellentétben az élettársi kapcsolattal. Ez azt jelenti, hogy utóbbit egy egyszerű többséget igénylő parlamenti szavazással is el lehet törölni, míg egy alkotmánymódosítás jóval bonyolultabb, és sokkal nagyobb társadalmi támogatottságot igénylő folyamat. Olyan, mint ez a mai referendum, amiről két éve született döntés.

Kilátások

Amikor az ír parlament 2013-ban megszavazta, hogy népszavazásra bocsájtja a melegházasság legalizálásának kérdését, a közvélemény-kutatások a melegházasságok pártolóinak elsöprő, majd 80 százalékos fölényét mutatták. Az álláspontok azóta sokat közeledtek, de amikor e sorok írója két héttel ezelőtt Dublinban töltött néhány napot, azt tapasztalta, hogy nagyon meglepő lenne, ha nem az igenek győznének a referendumon. A városban nem csak a pártok „igen” feliratú hirdetései vannak többségben, de rengeteg üzlet és, kocsma is a kirakatában plakát hirdette: „mi az egyenlőséget támogatjuk”, az oktatási intézményeken, kollégiumokon hatalmas molinók hirdették melegházasság támogatását, sokan, jobbára fiatalok pedig szivárványszínű, „igen” feliratú kitűzőket, vagy pólókat viselnek.

Rónán Mullen, az egyik, a „nem” oldalon álló parlamenti képviselő, a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a látható harsányság mellett létezik egy csendes többség. Ők nem vállalják fel nyíltan az álláspontjukat, mert félnek, hogy kirekesztőnek és homofóbnak bélyegzik majd őket. A képviselő szerint ezek az emberek nem a melegek ellenében szavaznának nemmel, hanem a gyermekek mellett, akiknek joguk van hagyományos családban, egy apa és egy anya mellett felnőni.

David Farrell, az Univesity College Dublin professzora szerint van, akiknek egyszerűen túl gyors a változás. Ő ezt két fotóval szokta illusztrálni a diákjainak: az egyiken a huszadik századi Írország egyik legjelentősebb politikusa, 1959 és 1973 között az Ír Köztársaság elnöke, Eamon De Valera látható, amint megcsókolja egy püspök gyűrűjét. A másikon jelenlegi miniszterelnök, Edna Kenny integet vidáman a kamerába egy melegbárban. Egyébként Farrell szerint is az egyház zaklatásos botrányainak van kulcsszerepe a kései, de lavinaszerű változások megindulásában.

Annak ellenére, hogy Dublin mind a politikusait, mind az átlagnépességét tekintve „igen” párti, Írországban is más a vidék és a főváros, ahogy mások a fiatalok és az idősebb generáció. Bár előzetesen az összes közvélemény-kutató az „igenek” meggyőző fölényét jósolja, senki sem biztos a végeredményben. Egyrészt, mert az eredmények eléggé szórnak: a szavazást megelőző héten 53 és 69 százalék közé prognosztizálják támogatók arányát. Másrészt, mert a népesség közel negyede tartozik a bizonytalanok táborába. Ami pedig talán a legfontosabb, hogy a referendum kiírása óta az olló folyamatosan zárult támogatók és az ellenzők aránya között. Végeredmény valamikor szombaton várható. Ha az igenek győznek, aznap este szivárványcsíkokat öltve issza majd a whiskeyt és a Guinnesst a kelta tigris. Ha a nemek kerekednek felül, úgy tíz év múlva talán újra megpróbálják.

Forrás: http://www.hir24.hu