józsa éva üzente 4 éve

Aki az egészségügyben,közlekedésben és egyéb 7 napon át működő helyen dolgozik annak ki adja meg a" kötelező" vasárnapot?

Válasz

baráth károlyné üzente 4 éve

Régóta nyugdijas vagyok. 42 év a kereskedelemben nagyon szerettem a munkámat,
ezért, a vásárlók is szivesen jöttek.
Vasárnap, bolt akkoriban alig volt.
Azt szokták mondani, mindenkinek arra van ideje, amire akarja.
A kereskedelemben a dolgozók, jól elfáradnak hétközben.
Most még nem értékelik a hétvégét a családdal, de hamar elfutnak az évek,
a gyermekek felnőnek, és akkor gondolják át, hogy többet kellett volna velük jó
programokat, játékokat, beszélgetéseket csinálni.
Erre aakkor gondoltam vissza, amikor az unokáimmal játszottam, sétáltam.

Válasz

Kunvári Zsuzsa üzente 4 éve

Akinek eddig volt állása, bár multinál és vasárnap is dolgozott, nem fog annak örülni, hogy most otthon lehet, de nem lesz állása, mert kiteszik a frakkját a munkahelyről. Miért dugja az orrát mindenbe bele , aki nem ért hozzá?Én nem vásárolok vasárnap, csak igen ritkán, így nem érinti , de felháborít a szabályozás. KDNP ezzel akarta felhívni magára a figyelmet?
Talált volna ki okosabbat!

Válasz

Humayer Károly üzente 4 éve

Önnek tökéletesen igaza van! Igen sok az agymosott!

Válasz

Humayer Károly üzente 4 éve

Gondoljon a maga kiszolgálására oda rendelt alkalmazottakra is! Nelegyen egoista!!

Válasz

dugonits lászló üzente 4 éve

Mindeenkinek igaza van,de mi a fasznak abba bele szólni hogy ki tart nyitva,vagy ki tart zárva? Épp elméjű paraszt, ha bele gondol, akkor rá fog jönni hogy igen is okoz munkanélküliséget.

Válasz

nagy richard üzente 4 éve

Valóban, mivel dübörgő gazdasága van, Magyaroszág nyilván megnengedheti magának a luxust, hogy vasárnap zárva tartsa a boltokat.
Megisszuk még ennek a dilettantizmusnak a levét.

Válasz

Szabó Edit üzente 4 éve

Sajnos a szegény rokon rendőr, meg ápolónő, és vasárnap dolgozik:)

Válasz

Szabó Edit üzente 4 éve

Én egy közvetlen érintett vagyok, és igenis nem örülök neki, hogy elvesztem a vasárnapi pótlékot, (sőt még lehet az éjszakait is) és mindezek mellett még két egymást követő szabadnapom se lesz, mert tuti nem tudják mindenkinek mellé adni a szombatot vagy a hétfőt...
szerintem aki ilyen helyen dolgozik, az vállalja azt amivel jár ez a munka.
Miért lett ennyire fontos a kereskedelem szabályozása vasárnap? Máshol is van munka hétvégén, kórházak, benzinkutak,stb,

Válasz

Halmi László üzente 4 éve

Kedves Ilona, sajnos Önt is jócskán megfertőzte a fundamentalista liberalizmus (fundamentalizmus az, amikor egy kis részigazságot általános érvényű alapigazsággá demagógizálnak). Hogyan gondolhatná különben a saját döntési szabadság-igényét fontosabbnak annál a több tízezer embernek az esetleges igényével szemben, aki a vasárnapot munka helyett inkább a családjával szeretné tölteni!

Válasz

Lukács Ilona üzente 4 éve

Nem nagyon járok plázába, de szeretném én eldönteni, hogy mikor és hová megyek. Aki nem akar vásárolni, az nem megy. Ettől egyáltalán nem vagyok bolsi, csak demokrata és független egyéniség, nem kiskorú, vagy mosott agyú birka. Ez nem pártpreferencia kérdése.

Válasz

Humayer Károly üzente 4 éve

Ugyan ugyan! Csak nem "pláza cica"? Probáljunk vasárnap normális, családi életet élni! Rokon látogatás, múzeumba járás, kirándulás, stb.

Válasz

Szabó Dániel üzente 4 éve

Szabó D.Csaba
A libsi-bolsi Katalin már ebből is "politikát" csinál. Abba kéne hagyni már végre a permanens kampányt, ha nem akartok 2018-ban is kétharmadot....

Válasz

Kiss-Jakab István üzente 4 éve

Vasárnapi zárvatartással forgalom vissza esés abszolut nem lesz, csak átrendeződik hétköznapokra. Munkaerő igénye változatlan. Zárva tartás miatti létszámleépítés jogossága szimpla riogatás semmi más. Érdekes,míg évtizedeken át vasárnap zárva tartás volt senkinek nem okozott gondot. Igenis a családoknak kell legalább 1 nap hetente az együtt léthez. Multi cégek egyébként sem a reális bérről híresek. A TESCO féle riogatás is kivonulásukról csak egy lufinak bizonyult. Fejős tehenet nem hagyják el.

Válasz

Réz Katalin üzente 4 éve

Káosz a köbön...Csak gondokat okoz ez a törvény, előnyei pedig - leszámítva a törvény kitalálóinak körét - nincsenek...

Válasz